Üzenetek: 400
Csatlakozott:
2008-06-01
Tyű ez tök jó és díjmentes :).
Imádom a cicákat :)
Gits fanatikus.
szerző: Tarkus 2009-08-31 17:45
2009. szeptember 19-én a kőszegi Jurisics-vár Művelődési Központban kerül megrendezésre az I. Japán Kulturális Nap.
A rendezvény fő szervezője az ATARU TAIKO ütőegyüttes, valamint támogatóként csatlakozott a kezdeményezéshez a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház, illetve több civil személy és szervezet, kiemelve a szervezésben nagy segítséget nyújtó Magyar-Japán Baráti Társaságot.
Az egész napos programsorozat az ünnepélyes megnyitót követően, kézműves foglalkozásokkal veszi kezdetét, mely elsősorban a gyermekek számára nyújthat remek szórakozási lehetőséget.
A délután folyamán a japán kultúrát és tradíciókat bemutató előadások, illetve kiállítások által nyerhetnek betekintést az érdeklődők a szigetország lenyűgöző világába. A teljesség igénye nélkül helyet kap majd teaceremónia, előadással összekötött bonsai kiállítás, origami hajtogatás, ikebana és kimonó bemutató, papírsárkány készítés és reptetés, japán népmese olvasás, anime vetítés, fotókiállítás, aikido bemutató, kalligráfia és nap zárásaként az ATARU TAIKO ütőegyüttes koncertje.
Ezen kívül még sok érdekességgel és a japán kultúra jellegzetességeivel találkozhatnak a programsorozat látogatói.
A rendezvény díjmentes és kortól függetlenül kínál kiváló kikapcsolódási lehetőséget.
A részletes programleírás és bővebb információ a www.ataru.hu internetes címen érhető el.
| Kategória | Cím | Dátum | Szerző | Olvasó |
|---|---|---|---|---|
| Rendezvények | Japán Nap Kecskeméten! |
2009-11-18 | Ido_ | 201 |
| Rendezvények | Japán Nap Kecskeméten |
2008-12-09 | Ido_ | 159 |
| Rendezvények | Dojo megnyitó és japán nap |
2008-11-13 | Nagi | 724 |
| Rendezvények | Japán Napok
|
2002-11-29 | animeVILÁG | 426 |
| Hírek | Az „érték” fogalma a japán céges gondolkodásban |
2009-11-04 | kicsiangel | 794 |
| Rendezvények | Áprilisi programok a japán kultúra szerelmeseinek |
2009-04-04 | Kaszman | 963 |
| Hírek | Japán Kortársművészeti kiállítás |
2008-09-02 | Kaszman | 801 |
| Hírek | Marui Co. divatfotó pályázat |
2008-07-26 | Kaszman | 2882 |
| Rendezvények | Papagáj és költő |
2008-06-16 | Kaszman | 1092 |
A 2009-ben megrendezett, nagysikerű Fanfiction pályázat után folytatnánk tovább sorozatunkat. Ez alkalommal a három csapat (cosplay.hu, moonlightmeido.hu, otakushakai.hu) Manga pályázatot hirdet számotokra! :: Tovább...
A mai magyar anime és manga tábor jórésze a '90-es évek végén sugárzott Dragon Ball-on és Sailor Moon-on nőtt fel. Az akkori kereskedelmi csatorna azonban levette ezeket az animéket a műsoráról, mivel nem megfelelő korosztály nézte őket. Időről-időre meglebegtetették azóta is, hogy újra műsorra tűzik ezeket a kultikus sorozatokat, ám mindig kacsának bizonyult a hír... :: Tovább...
Szörnyű hír került napvilágra a Versailles nevű visual-kei csapat háza tájékáról. :: Tovább...
Kedves Mindenki!
Örömmel értesítünk Titeket, hogy hamarosan ismét találkozhatunk, egy nyárzáró, hosszúhétvégés AnimeConon, melynek ismét a Petőfi Csarnok ad otthont, augusztus 21-23 között. :: Tovább...
Tyű ez tök jó és díjmentes :).
Imádom a cicákat :)
Gits fanatikus.
Fióka-rejtő
bokra körül repülget,
zeng a pacsirta.
2010-03-08 16:18 gallery: Ölelj!
...az nem érdemel semmit :P...
írta: Kaszman
2010-01-29 21:25 gallery: forever pedo :D
én kaptam én kaptaaam:P Pedomaci aott:P...
írta: Mókuslááán
y
2010-01-29 21:24 gallery: free hug
akinek kell msnen az írjon:) vagyis aki ott volt é...
írta: Mókuslááán
y
2010-01-29 20:18 gallery: A csodálatos Rukia
Ruukiááácska!!
Ott voltam, igen helyes csajszi....
írta: Lac
2010-01-29 09:21 gallery: 501-es hadosztályos ruha vonzereje
Az egyenruhát mindig is bírták a lányok......
írta: Tarkus
2010-01-28 21:52 video: HoldfényCon 2010
Kira volt a videó! :) Csak a kártyásokat hiányolta...
írta: BZ
tegnap 13:46 Beszélgessünk!
tényleg rég láttunk erre felé ..még mindig svédlandben vagy?...
írta: kicsiangel
2010-03-08 16:35 Shooting Star - Manga pályázat
Á azt azért nem, szerkeszteni mindig kell ;)...
írta: Kaszman
2010-03-08 16:08 Haiku írás:)
harmat
Tavaszi hajnal.
Napsütötte buborék,
fűszálon leng.
pázsit...
írta: Khan
2010-02-21 16:22 Adok/veszek/keresek
Eladó pokemon tazok és triok dobozzal vagy külön-külön!
<a href="http://www.teszvesz.hu/i tem9280...
írta: fruzsie
2010-02-21 02:45 jpop, jrock
Imádom a már ismert opening/ending zenéket megkeresni eredeti előadásban. :D
Egy újabb :D
<strong...
írta: hatrix
2010-01-29 14:16 Égenjárók - The Sky Crawlers
Megnéztem ma. Tipikusan a kétszer nézős mozik közé való. Abszolút rétefilm. Gyönyörű amúgy, nem lehe...
írta: terika
